MENÜ

A szellemi tulajdon védelme

Keresés

Dr. Ilku Lívia - Jedlik Ányos-díjas, 2017

Jedlik Ányos díj

Dr. Ilku Lívia,  gyógyszerész, jogász, a Magyarországi Gyógyszergyártók Szövetségének igazgatója.

Ilku Lívia gyógyszerészi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen védte meg, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen a felsőfokú marketing-, reklám- és PR-menedzserképzésben vett részt, állam- és jogtudományi doktorrá pedig az Eötvös Loránd tudományegyetemen avatták. Hét éven át dolgozott a gyógyszeriparban, majd további hét évet a közigazgatásban töltött: az egészségügyért felelős minisztérium jogi főosztályán, később pedig az Országos Gyógyszerészeti Intézetben főigazgató-helyettesként. Gyógyszerészként és jogászként mindig a két szakma határterületeivel foglalkozott.

Jelenlegi munkájához kapcsolódóan végzi a jogi és gyógyszerészi munka eredményes és egymást segítő harmonizálását. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala mellett működő Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának megalakulása óta aktív tagja, segítője, 2015-től pedig a munkacsoport vezetője. Akár a lakosságról, akár a szakmai közegről beszélünk, az edukáció fontosságát hangsúlyozza, különösen a fiatalabb generációra koncentrálva, akik aktív életet élnek a közösségi médiában és akiknek az internetes kommunikáció és a vásárlás a világhálón keresztül teljesen megszokott gyakorlat. A termékeny párbeszéd elkötelezett híve, munkacsoportjának működése a magas fokú koordinációra épül, jó példájául annak, hogy egy adott területen a hatóság, a rendészeti szervek, a gyógyszeripar és az ellátórendszer szereplői, továbbá az egyetemek közös akarattal kiválóan tudnak tenni a szakmaiságot szem előtt tartva a jó ügyekért.