MENÜ

A szellemi tulajdon védelme

Keresés

Dr. Láng László - Jedlik Ányos-díjas, 2018

Jedlik Ányos díj

Dr. Láng László okleveles agrármérnök, mezőgazdasági genetikai szakmérnök, mezőgazdaság-tudományi doktor és kandidátus.

1978-ban végzett a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Ugyanebben az évben kezdte szakmai pályáját Martonvásáron, az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetében tudományos gyakornokként, majd később segédmunkatárs, munkatárs, 1992-től tudományos osztályvezető lett. 2006-tól ugyanitt tudományos tanácsadó posztot töltött be. Mezőgazdasági genetikai szakmérnöki oklevelét szintén a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerezte 1981-ben, ugyanitt mezőgazdaság-tudományi doktori címet nyert el 1983-ban. Egy évvel később az okleveles mezőgazdasági genetikus szakmérnök végzettséget szerezte meg, 1992-ben pedig a mezőgazdasági tudomány kandidátusa címet kapta meg. Az Akadémia doktora címet 2006-ban nyerte el. Az ország búzavetésterületének több mint 50%-án a Dr. Láng László közreműködésével nemesített búzafajtákat termelik. 67 államilag elismert őszibúza-fajta, 6 őszi durumbúza, 1 tavaszi és egy őszi zabfajta társnemesítője. Kutatási eredményeiről szerzőként vagy társszerzőként 216 tudományos és több mint 190 tudományos népszerűsítő közleményben számolt be.

Iparjogvédelmi portfóliója: 3 szabadalommal, 66 növényfajta-szabadalommal és növényfajta-oltalommal, 24 folyamatban lévő növényfajta-oltalmi bejelentéssel rendelkezik. Ezekből 34 fajtát közösségi fajtaoltalomra is bejelentettek, közülük 30 már megkapta a közösségi növényfajta-oltalmat.