MENÜ

A szellemi tulajdon védelme

Keresés

Nagy Zoltán - Jedlik Ányos-díjas, 2014

Jedlik Ányos díj

Nagy Zoltán vállalkozás-szervező, a hódmezővásárhelyi Ötlet Club 13 Egyesület elnöke.

Nagy Zoltán a szellemitulajdon-védelmi tudatosság fejlesztésében és a szakmai ismeretek terjesztésében kiemelkedő eredményeket ért el régiójában majd a szomszédos országok határ-menti területein. Egyesületét 1996-ban alapította néhány társával.  Célkitűzéseik középpontjában a találmányok népszerűsítése és a fejlesztési eredményeinek minél szélesebb körben történő ismertetése, piacra segítése, valamint a műszaki szellemi alkotómunka kibontakoztatásának elősegítése áll. Sokat tett az alkotókedv fellendítése, újítások, találmányok megvalósításának, hasznosításának ösztönzése az iparjogvédelmi tudatosság társadalmi erősítése, valamint a szellemi termékek gazdasági hasznosításának elősegítése érdekében, hazai és külföldi üzleti körökben.

Nagy Zoltán elnök fáradhatatlan, akadályt nem ismerő tevékenységének köszönhető, a maga elé tűzött célok többségét sikerült valóra váltania. Törekvéseik legismertebb eszközéül az évről-évre megrendezett „Ötlet, újdonság, találmány” című kiállítások szolgáltak. Ezeket az egyesület kezdetben Hódmezővásárhelyen rendezte meg, a város önkormányzatának és közép- valamint felsőoktatási intézményeinek támogatásával, majd a kiállítások rendszere országossá, majd határokon túlnyúlóan nemzetközivé terebélyesedett.

Az IDEA kiállítások jelentősége kettős: egyfelől a műszaki fejlődés valamint az innovációs tevékenység szempontjából hátrányosabb helyzetű térségekben igyekeztek felkelteni illetve ébren tartani az alkotókedvet, másfelől már a kezdetektől fogva mindig külön ifjúsági rendezvények, vetélkedők is kapcsolódtak ezekhez az eseményekhez, lehetővé téve így a fiatalok megismerkedését a szellemitulajdon-védelem alapfogalmaival.

Aligha lehet túlbecsülni annak a tudás- és tapasztalatcserének a  jelentőségét, amelyet a Nagy Zoltán vezette egyesület tesz lehetővé a délkelet-magyarországi régió és a szomszédos országok határ-menti régióinak alkotói számára.