MENÜ

A szellemi tulajdon védelme

Keresés

Vilmos András – Jedlik Ányos-díjas, 2011

Jedlik Ányos-díj

Vilmos András a SafePay Systems Kft. ügyvezető igazgatója, aki az elmúlt években mobilfizetési es mobilbankolási rendszerek kutatásával és fejlesztésével foglalkozott.

A SEMOPS (Secure Mobile Payment Service) projekt vezetőjeként koordinálja a szolgáltatás fejlesztését, melynek célja olyan univerzális elektronikus fizetési rendszer megvalósítása, amely a világon bárhol, bármilyen fizetési helyzetben használható lesz. A több millió eurós költségvetésű projekt az EU támogatásával jött létre, tagjai jelentős részben magyar társaságok. Vilmos András számos elektronikus és mobilfizetéssel kapcsolatos publikáció szerzője. Tizenöt, elektronikus pénzügyi tranzakcióval kapcsolatos szabadalmi bejelentés, illetve szabadalom tárgyát képező találmány fűződik nevéhez, ebből tizenkettőnek a jogosultja is egyúttal.

Magyarországon közismert a bizalmatlanság, hiszen például az ún. "sárga csekkek" országa vagyunk. Egy műszaki ember vajon gondolkodik-e ilyen szociológiai, szociálpszichológiai körülményeken is, amikor kitalál valami újat?

Mivel én nem vagyok műszaki szakember – közgazdász a végzettségem –, így a válasz során csak azokat a területeket tudom számba venni, ahol az új találmány valamilyen közvetlen kapcsolatban van az emberek mindennapjaival. A tisztán tudományos–technikai, esetleg alapkutatás jellegű felfedezésekre feltehetően más megállapítások vonatkoznak.

A saját példám alapján úgy gondolom, hogy direkt összefüggés kizárólag a megoldásra váró probléma és a válaszként születő technikai megoldás között áll fenn, és minden egyéb megfontolásnak csak áttételes szerepe van az adott feladat létrejöttében.

Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki úgy áll neki a feltalálói tevékenységnek, hogy lát egy általános szociális, vagy társadalmi kihívást, majd ahhoz keres egy olyan konkrét műszaki feladatot, amit ha megold, akkor áttételesen pozitív társadalmi hatásokat is kivált. Konkrétan a sárga csekkre vonatkoztatva a fenti megállapítást: nem azt vizsgálja a feltaláló, hogy ennek a jelenségnek milyen társadalmi kiváltó okai lehetnek, hanem azt, hogy vannak fizetési tranzakciók, amelyeket korszerű megoldásokkal hatékonyabban, kényelmesebben lehetne végrehajtani. Az, hogy a megoldás a műszaki megközelítésen túlmenően megfelel-e a társadalmi környezet elvárásainak is, az majd a hasznosítás és bevezetés során derül ki.

Végül is minden olyan felfedezésnek, amely mindennapi életünkhöz kapcsolódik, társadalmilag kell beigazolódnia, és ekkor már jelentős mértékben jelennek meg szociológiai, szociálpszichológiai tényezők. Elsősorban eldől, hogy az a helyzet, amire az új műszaki megközelítés innovatív választ adott, vajon ténylegesen megoldásra váró probléma volt-e, másrészt az is kiderül, hogy a konkrét megközelítési mód, maga a találmány, megfelelő-e.

Miután azonban találmányokról beszélünk, újításokról, innovatív megközelítésről, az összefüggés nem ennyire egyszerű. A feltaláló egyedisége éppen abban áll, hogy korábban érez rá egy problémára, mint mások, korábban fedez fel egy igényt, mint hogy arra megoldások születnének, tehát nem lehet elvárni, vagy nem minden esetben lehet elvárni, hogy az új találmány fogadtatása rögtön olyan kedvező legyen, mint ahogy azt a feltaláló a saját ismeretei és beállítottsága szerint elvárná.

Ez a találmányok értékelésének legnehezebb kérdése. Vajon az a tény, hogy egy találmányt nem értékelnek jelenleg, nem vezetnek be, nem használnak, azt jelenti-e, hogy egyáltalán nincs rá igény, rossz, felesleges a megoldás, vagy azt, hogy olyan szinten megelőzi korát, hogy a többségben még meg sem fogalmazódott, hogy az adott dolgot másképp is lehetne csinálni, hogy az adott szolgáltatásra, megoldásra igény lehet?

Az, hogy a társadalom milyen gyorsan realizálja egy új szabadalom jelentőségét, hasznosságát, és hogy egyáltalán ez bekövetkezik-e valaha, ettől függ egy szabadalom sikere, vagy sikertelensége.

Hogyan látja, automatikus folyamat-e, hogy az „Y” generáció már könnyedén használja a digitális eszközöket, vagy van feladatunk abban, hogy elterjedjen ez a kultúra, a digitális írástudás?

Az „Y” generáció sem korra, sem társadalmi helyzetére tekintettel nem tekinthető homogén tömegnek. Vannak olyan széles rétegei, amelyek számára természetes a digitális eszközök használata, amely nem igényli a segítséget, sőt valószínűleg ők tudnának segíteni azoknak, akik éppen a segítségnyújtáson gondolkoznak.

Van viszont egy kortól független – tehát nem csak az „Y” generációra jellemző – réteg, amelynek nem adatik meg a digitális eszközök használatának lehetősége, akikhez nem jutnak el a modern világ új készülékei, szolgáltatásai.

Akik nem jutnak hozzá a digitális írástudás elsajátításának lehetőségéhez, azok egyéb tekintetben is a lemaradó, leszakadó, hátrányos helyzetű emberek. Nekik mindenképpen segítségre, támogatásra van szükségük, hogy egyáltalán esélyt kapjanak jelenlegi helyzetük jobbítására, amelynek egyik sarkalatos pontja lehet, hogy korlátlan és megfizethető hozzáférést kapjanak a digitális technológia korszerű vívmányaihoz.

Az interjút készítette: Sipos Júlia