MENÜ

A szellemi tulajdon védelme

Keresés

Tesla Budapesten - ezernyolcszáznyolcvanegyben

1. „Noli tangere circulos meos”

Az ókori tudománytörténet legendáriumában a legismertebb jelenetek közé tartozik  Archimédesznek a halálához vezető összeszólalkozása a római katonával. Az eset i.e.212-ben, a görög városállam, Siracusa elfoglalásakor történt. Az utcák és terek birtokbavétele során az egyik óvatlan hódító lábbal taposta szét az elmélkedések közben homokba rajzolt ábrákat. „Ne zavard a köreimet!" – kiáltott rá felháborodottan a rajzai fölött töprengő tudós –, ami egy jól irányzott kardcsapást váltott ki a legionáriusból, a fővezére parancsa ellenére megölve így az értékes foglyot.

 

1. kép:

Honoré Daumier: Archimedes (Noli tangere circulos meos)

 

Vajon min töprenghetett ekkor, halála előtti utolsó perceiben az ókori világ leghíresebb feltalálója? Az ábrák tartalma és értelme feledésbe merült, a történet viszont maradandónak bizonyult.

Természetesen jóval kevésbé ismert, elemeiben talán mégis hasonló történet maradt fenn Nikola Tesla önéletrajzában az 1881-es budapesti tartózkodásáról. A közös vonás a hirtelen ötlet (heuréka – Archimédeszhez köthető fogalom) alapján az éppen kéznél levő, akár a poros földön felvázolt, valamely aktuális tudományos vagy feltalálói gondolat, illetve annak gyakorlati megvalósítását lehetővé tevő gyors ábrázolás sürgető igénye – párosulva a világról való megfeledkezéssel. Ebben az esetben a gondolat tárgya is fennmaradt: a váltóáramú motor megépítésének lehetőségét biztosító megoldás – itt egyelőre csak „porba vésett” formában. Életrajza alapján Tesla esetében pont az a sétapálca kellett az első találmányi gondolat kipattanásához, amellyel a Városligetben korzózva, majd egy padra leülve és a porban köröket rajzolgatva felvázolta magyar barátjának, Szigeti Antalnak az említett, akkoriban megoldhatatlannak tűnő váltóáramú motor koncepcióját – forgó mágneses mezők és többfázisú áram használatával. (Szerencsére itt a folytatás másként alakult, hiszen ebben az esetben szó sem volt katonáról és kardról.) Fontosabb ennél az a tény, hogy az első Tesla-találmány máris váltóárammal kapcsolatos, mutatva a feltaláló helyét az évtizedek múlva elhíresült, „az áramok harca” címkét kapott vitájában Edisonnal, az egyenáram élharcosával szemben.

 

2. kép:

Az „egyenáramú” vetélytárs: Thomas Alva Edison Budapesten, 1911.09.11.
  – az egykori Hungária Szállónál, elutazása előtt

 

2.  Első munkahely és első találmány Budapesten – 1881-82

Utalva a hetvenes években népszerű Fonográf-dalra – kb. „Edison itt járt Budapesten, ezerkilencszáztizenegyben” – elmondhatjuk, hogy Nikola Tesla ebben éppen 30 évvel előzte meg későbbi nagy ellenfelét, hiszen 1881 januárjában költözött rövid időre fővárosunkba, ahol a Puskás Tivadar-féle American Telephone Company-nél állt munkába. A világelső telefonközpont átadásával megszületett a rendkívüli tehetségéről már ismert ifjú első munkahelye: 1881. május 1-én Tesla a cég főmérnöke lett. Hamarosan azonban súlyos idegösszeroppanás döntötte le a lábáról. Későbbi elmondása szerint a városligeti esetből általunk is megismert Szigeti segítségével gyógyult fel a betegségéből: az akkor Pesten épp divatba jött testkultúrának, vélhetően gimnasztikai gyakorlatoknak alkalmazásával. (A Tesla életrajzában szereplő Szigetiről sajnos, a későbbiekben nem maradt fenn információ, sorsának alakulása ismeretlen).

Budapesten tehát két Tesla „emlékhely” is adódik:

 

3. Egy feltaláló genealógiája – a szomszédságból

 Tesla horvátországi születésű, de szerb nemzetiségű feltaláló – mindkét ágról szerb ortodox lelkész család tagjai a felmenők. Feltételezésem szerint önmagát valószínűleg szerbként definiálhatta ifjúsága idején (szerb ösztöndíj-kérelem; belgrádi rokonlátogatások). Tesla-múzeum Belgrádban is van, figyelemreméltó internetes honlappal (1). A horvátok követik a szerb törekvéseket az utóbbi időben feltámadt, helyenként ezotériába hajló Tesla-kultusz lehetséges részesedéséért. Szülőfalujában, Smiljanban nyílt „szülőház-múzeum”, sőt, tematikus tudománytörténeti park, kreatív játszótérrel. Az 150. évfordulóra való megemlékezés eredményeként (2006. július 10.). 2006-ot a Horvát Parlament Tesla-évnek nyilvánította, a megemlékező konferencián (2) a Magyar Tudományos Akadémia is képviseltette magát.

A sors különös fintora, hogy hazánkban a Tesla névről szinte bizonyosan számos korosztálynak az a csehszlovák híradástechnikai gyár jut eszébe, amelynek termékei egykoron pld. a bakelitlemezek elfogadható meghallgatását tették lehetővé. Így sokan bizonyára még inkább félredefiniálnák hősünk nemzetiségét. Összefüggés van – pld. prágai diákévek, egykori leányvállalat stb. –, de ez egy másik történet.

                        3.kép
               Tesla portré (1890)
  Napoleon Sarony színezett fényképe

 

 
4. Nemzetközi karrier – zökkenőkkel

Budapestről Párizson keresztül rövidesen New York-ba távozott Nikola Tesla életútja szabadalmi bejelentésekkel övezett. Az ő korában már elfogadott, „polgárosodott” tudományos életpálya keretfeltételeit azonban ott sem tudta hosszabb távon követni. A Westinghouse gyárban megkezdett amerikai életút során számos legendás csetepatéba keveredett: a már említett „áramok harcában” korábbi munkaadójával, Edisonnal; a rádiófrekvenciás jeltovábbítás elsőbbségéről perlekedés és poszthumusz győzelem korábbi tanítványával, Marconival. A korabeli sajtóban megjelent, kétkedő hangokkal kapcsolatban álljon itt annyi: a drót nélküli telefonálás Tesla-féle módszerének egyik mai „rezonanciájaként” az Ericsson horvátországi cégének mai neve: Ericsson Nicola Tesla. (3)

 

5. Szabadalmak – az SZTNH adatbázisában, és másutt…

Tesla nyomai után kutatva, nemcsak a Városliget porában találhatunk rá zseniális gondolataira, hanem a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szabadalmi adatbázisa is őrzi ezek lenyomatát – szabadalmi dokumentumok formájában. A Hivatal 1896-os indulása miatt sajnos, korábbi szabadalmai, így budapesti tartózkodásának termése homályba vesznek. Minden egyes Nikola (illetve a korabeli szokások szerint Miklós) Tesla szabadalom már a new yorki illetőségű feltalálót jelzi, mindösszesen 7db: HU54937; HU25869; HU24076; HU20897; HU24842; HU15067; HU11230.

Az 1897 és 1910 között bejelentett megoldások közül mindjárt elsőként ott találjuk a HU11230 lajstromszámút, amely „Eljárás és berendezés elektromos energia átvitelére” címen megfeleltethető az US645576 amerikai szabadalomnak. Ennek nagyjából azonos címe – SYSTEM OF TRANSMISSION OF ELECTRICAL ENERGY – mellett a csatolt ábrák is arról tanúskodnak, hogy a Marconi ellen végül 1943. június 21-én, Tesla ugyanezen évi, január 7-i halálát követően megnyert per (4) egyik kulcsdokumentumáról van szó. Egyes fórumokon a per alapján sommásan azt szokták kijelenteni, hogy a rádió feltalálójának ezentúl Teslát illene tekintenünk Marconival szemben. Ettől tartózkodva (és emlékezve bizonyos Popovra is a világ eme fertályán), csak annyit jegyeznék meg, hogy ma már a dokumentumok egy ilyen felvetés eldöntésére bárki számára hozzáférhetők az Interneten.

A magyar bejelentések közül ehhez a témához rendelhető még a HU24076 és a HU25869 lajstromszámú is, amelynek címében feltűnik egy modern, azóta nagy karriert befutott kifejezés: „Újítások villamos energia távközlésében”.

 

 

4 és 5. kép

Tesla aláírása az amerikai szabadalmon (fent) - a felfelé kiinduló vonal maga a felfedezett rádióhullám)  – és a „távközléses” magyar bejelentés első lapja (lent)

 

A HU24842 szabadalom ábrája – amely Tesla által elképzelt távvezérelt hajót mutat 1897-ből - tanúskodik a feltaláló fantáziagazdagságáról, amely a későbbiekben is, egészen 1928-ig tucatnyi amerikai bejelentést eredményezett.

 

6. kép

Távvezérelt hajó ábrája az 1897-ben bejelentett HU24842. szabadalomból

 

 

Epilógus helyett

6. Tesla Hollywoodban – David Bowie után Christian Bale megszemélyesítésében

Végül egy rövid hír napjaink bulvárízű sajtójából arról, hogy a filmiparnak továbbra is fontos tervei vannak a lánglelkű feltalálókkal:

„A-listás sztárok fognak szerepelni a Nikola Tesla horvát származású legendás feltalálóról szóló filmben. Az elképesztő változatos – a Négy esküvő és egy temetés-től a Fedőneve: Donnie Brasco-ig terjedő – életművel rendelkező brit Mike Newell fogja rendezni a mozit, a főszerepet Christian Bale-re akarják osztani, Nicolas Cage pedig a bajszos feltaláló nagy riválisát, Thomas Edisont alakítja majd. Érdekesség, hogy a Tökéletes trükk című nagy figyelmet kapott Christopher Nolan-filmben a Bale által alakított bűvész találkozott Teslával, akit akkor David Bowie játszott. Az egyelőre cím nélküli mozi cselekményéről keveset lehet tudni, de a két lángelme konfliktusa vélhetőleg nagy szerepet fog benne kapni, és a hírek szerint a történet valami technológiai válság köré fog szövődni.” / Index - 2012/07/11(5)

Csak remélhetjük, hogy az önéletrajzi adatoktól ihletetten, fogunk találkozni a filmben egy olyan jelenettel is, amely kezdő képsorain két elegáns fiatalember sétál a budapesti Városligetben, beszélgetésbe merülve, a kezükkel sétapálcát lóbálva…

 

Végh László

________________________________________________________________________________________________________

 

Hivatkozások:

(1)   http://www.tesla-museum.org/meni_en.htm (Belgrád)

(2)   http://www.hatz.hr/tesla/index_enu.html

(3)   http://www.ericsson.com/hr/company.shtml

(4)   http://caselaw.lp.findlaw.com/scripts/getcase.pl?court=us&vol=320&invol=1#tt3

(5)   http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2012/07/11/christian_bale_es_nicolas_cage_domborit_a_tesla-filmben/

 

Források:

Tesla első munkahelyéről:

http://mult-kor.hu/cikk.php?id=375

Tesla népszerűsége az ezotériában:

http://www.magharakademia.hu/hirek/ezoterika-hirek/nikola-tesla-elete.html

 

Képek forrása:

1. kép

Honoré Daumier: Archimedes - Noli tangere circulos meos

1850 körül, fekete és barna szén, papíron

Szépművészeti Múzeum - Grafikai Gyűjtemény

http://www.szepmuveszeti.hu/adatlap/archimedes_noli_q_class_highlightedtext_17805#

2. kép

Edison Budapesten (1911)

Erdélyi Mór fényképe

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/54/Edison_Budapesten.jpg

3. kép

Tesla portré (1890)

Napoleon Sarony színezett fényképe

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d1/Nikola_tesla_color.jpg

4-5. képek

http://www.sztnh.gov.hu/szabadalom/szab_kutat.html SZTNH - Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala - Szabadalmi adatbázis (E-Kutatás)

6.kép

http://worldwide.espacenet.com/EPO Espacenet Patent search